Már csak néhány lépés van hátra a 2018 márciusában indult projektünk 2023 június 30-ai lezárásáig.

Túzok kiállítás
Szervező: Primăria Municipiului Salonta Salonta
✨ Amikor fiatalok elszántsága, kreativitása és lendülete egy nemes cél köré összpontosul, csodák valósulnak meg.
💡 Így történt ez velünk is. Egy egyetemi oktató és alapszakos, valamint mesterképzős képzőművész diákjai a Partiumi Keresztény Egyetemről projektünkről hallva, felajánlották, hogy ügyünk mellé állnak úgy, ahogyan ők ehhez legjobban értenek - a művészet eszközeivel.
📆 A kiállítás megnyitója hétfőn, május 10-én 12 órakor kezdődik a Zilahy Lajos Művelődés háznál, Nagyszalontán, és május 31-ig lesz megtekinthető.
Szeretettel várunk mindenkit!