A határon átnyúló, köz- és magánszféra közötti partnerségen alapuló projektünknek köszönhetően a Bihar megyei Kölesér árterében, így a környék egy mocsaras vízfolyásában kialakult Nádas-tó eutrofizálódó mocsara mostanra sok faj számára igazi oázissá vált.
A partiumi gyerekek már februárban szimulálták a sok év után bizonyított túzok költést
2020. május 6.
Nagy örömünkre szolgál, hogy ezzel a feladattal olyan helyzet elé állítottuk a gyerekeket, ami sok évtizedes várakozás után, végre bizonyossá vált.
A Nature Corner projekt keretében szervezett “Természet határok nélkül” elnevezésű versenyünkön, a részt vevő diákok már februárban szimulálhatták, hogy mi történik, ha túzok költ egy búzatáblában.
A feladatban a gyerekeknek azzal a problémával kellett megküzdeniük, hogy a búzatábla mellett, ahol költött a túzok, nagyon korán lekaszálták a lucernást és így nem volt megfelelő táplálkozó terület a fiókák számára. Beleképzelték magukat túzok mama helyébe és nagyon ügyesen oldották meg a csöppet sem egyszerű feladatot.
Javaslatokat is tettek a gazdálkodóknak, hogyan segíthetnének. A gyerekek tanácsai nem csak hasznosak, de jópofák is voltak. 😊 Érdemes megfogadni a őket!
Mi ennél szárazabb formában tettünk javaslatokat a gazdálkodóknak. A Milvus Csoport által kidolgozott túzok védelmét szolgáló agromediu csomag 2017 óta igényelhető.
* * *
A gyerekek gazdáknak szóló javaslatait önkényesen csoportosítva, de változtatás nélkül adjuk közre:
- "- Jó lenne, ha minden gazdálkodó tudná, hogy az ő területén élhet túzok. Így már idejében ültethetnének fiókabarát növényeket, pl. lucernát. A legelők is fontosak lehetnek, főként ha nem zavarják a madarakat (kutyákat tartsák távol, gépekkel se zavarják a költést)
- - A gyepek megőrzése, lucerna és repce vetések biztosítása mellett kiemelten fontos lenne a vegyszermentes termesztés, hiszen a kellő mennyiségű rovartáplálék hiányában a fiókák nem érik meg a kéthetes kort.
- - Annak érdekében, hogy a túzok fiókáinak legyen a fészek közelében táplálék, azt javasolnánk a területen gazdálkodóknak, hogy a levágandó lucernások területének övezetét csökkentsék. Ezek mellett alakítsanak ki védett területeket, mert az az ügy, hogy ha a fiókákat messzire kell elvezetni, nagy kockázattal jár, ami csökkenti a fiókák túlélését
- - Hagyjanak mezsgyéket a parcellák között, mert a túzok tyúkok itt biztonságban tudják vezetni a számukra átjárhatatlan mezőgazdasági területeknél.
- - Azt javasolnám a gazdálkodóknak, hogy hagyjanak időt a kaszálások között, így a túzok el tudja vezetni a fiókáit egy másik élőhelyre.
- - Azt javasolnám, hogy a marha legelő közelében próbáljanak meg búzát vetni. Mert akkor egymás mellett lenne jó költő és táplálkozó hely."
A legédesebb javaslatok, de ezek nem igazán életszerűek és a túzoknak sem segítenek. Nem érdemes őket kipróbálni😊:
- "- Az lenne a legjobb, ha nem kaszálnák le a kukoricást és kaszálót
- - Olyan virágokat kell ültetni a fészek közelébe, amelyek vonzzák a rovarokat."
* * *
A diákoknak egy kreatívabb feladattal is meg kellett küzdeniük – a túzokot veszélyeztető tényezőkre figyelmeztető reklámot kellett készíteniük. Még akkor is, ha a gyakorlat a fajt fenyegető tényezőiből indult ki, és ha helyenként ezeket túlmutatva is, a művek teljes mértékben tükrözik a gyermekek kreativitását, erőfeszítéseit és a jó csapatmunkát. A magyar tagozaton készült 43 alkotásból mutatunk be néhányat.
* * *
Köszönjük minden pedagógusnak a befektetett munkát, de különösen a diákoknak, akik még a jelenlegi körülmények ellenére is képesek voltak a verseny második fordulóját végigvinni velünk. Nagy örömünkre szolgál, hogy a beiratkozott 184 csapatból (552 tanuló), az első fordulót 176 csapat végezte el és a második fordulót 86 csapat - szinte a fele! Sajnos az élő finálét el kell halasztanunk őszre, de alig várjuk, hogy személyesen is megismerkedhessünk a lelkes természetvédőkkel!
- Versenyszervezők és természetvédelmi oktatók: Kelemen Katalin, Papp Judith (Milvus Csoport)
- Ilusztráció: Kókay Szabolcs